2010.12.16.
11:38

Írta: GrínTím

Trágyalével telik meg a Balaton

Trágyalé folyik egy hete a Balatonba, a szennyeződés egy állattartó telepen keveredik a csapadékvízzel, s onnan a Tetves-patakon keresztül jut a Balatonba. Tomity Zoltán, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató-helyettese szerdai közlése szerint a laborvizsgálatok alapján egyelőre nincs szükség hatósági intézkedésekre.

A szennyeződés mértéke eddig nem érte el a kritikus határértéket, sem nitrát, sem nitrit tekintetében. Szavai szerint jelenleg nem sokat tehetnek a térségben a sok csapadék és a belvíz ellen, a szarvasmarha-telep trágyatárolóját pedig rendben találták. Az ügyben Somogytúr polgármestere tett bejelentést, miután múlt kedden először észlelték a szivárgást.
 
A Sonline korábbi írása szerint a viszi elágazáshoz közel, egy munkagépekkel kivájt mélyedésbe ömlik a szennyszagú víz, s az út alatti árkon keresztül jut a Tetves-patakba. „Már a hét elején szóltak az erdőben dolgozó munkások, hogy a fenti telepről a bányába folyt vizet megnyitották a Tetves-patak felé" - nyilatkozta a somogyi portálnak Müller Tibor, Somogytúr polgármestere.
 
Mivel az érintett terület közigazgatásilag Látrányhoz tartozik, a polgármester értesítette a település jegyzőjét, aki szerint valószínűsíthető, hogy a homokbánya tulajdonosa nyitotta meg a víz folyását.
 
(Hetiválasz)

Szólj hozzá!

Címkék: balaton trágya vízszennyezés

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr622519346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása