2010.08.06.
12:51

Írta: GrínTím

Amit eltitkolnak a multik: ártalmas műanyagadalékok a termékekben

 

 

A REACH, az EU 2007 óta érvényben lévő vegyi anyag rendelete minden előnye ellenére végül megengedte a cégeknek, hogy káros vegyi anyagokat tartalmazó termékek a boltok polcain maradhassanak. Az új szabályozás szerint a veszélyes vegyületeket ráadásul a címkén sem kell feltüntetni, ám a cégek 45 napon belül mindig kötelesek válaszolni arra, hogy vannak-e a REACH szerinti különös aggodalomra okot adó anyagok (SVHC). Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy termékük tömegéhez viszonyítva több mint 0,1 százalékos arányban tartalmaz olyan kemikáliát, amely súlyosan veszélyezteti az egészségünket, akkor erről tájékoztatni kell bármely érdeklődőt.

 

Az elmúlt évben a Levegő Munkacsoport több mint száz információkérő levelet küldött hazai bevásárlóközpontoknak, gyártóknak. Eleinte nem érkeztek egyáltalán válaszok, ám az elmúlt időszakban már a cégek több mint fele válaszolt, ám egy cég sem jelezte, hogy lenne kockázatos anyag a termékeiben. A Tesco és Media Markt sajnos nem tudta beazonosítani egyes termékeit (azaz nem tudta, hogy mit árul az áruházában), ami azért is meglepő, mert a többi forgalmazó ismerte a termékeit, sőt a gyártók is azonosítani tudták a Tescóban forgalmazott termékeket.

Annak érdekében, hogy kiderítse, milyen valójában egyes termékek összetétele, a Levegő Munkacsoport egy nemzetközi összefogás keretében laborvizsgálatokat végeztetett.

 

A REACH szerinti különös aggodalomra okot adó anyagok listáján többek között négy ftalát vegyület (a DBP, a DIBP a BBP és DEHP) szerepel. Az Európai Vegyianyag Ügynökség szerint ezen anyagok károsítják az emberi nemzőképességet. Az unió korábban korlátozta számos ftalát felhasználását a gyerekjátékokban. A Levegő Munkacsoport jelen vizsgálata során a PVC lágyítószerként elterjed ftalátokat keresett gyermekek, szülés előtti nők számára készült hétköznapi termékekben. Tizenhét termék, többek között ruhák, műszaki cikkek, strandfelszerelés, sőt szexjáték összetételét elemezte. A négy SVHC vegyületen túl négy további ftalát vegyületet (DMEP, DnPeP, DIPP és DINP) is keresett a termékekben, amelyek a rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján különösen veszélyesnek tekintendők.

 

A ftalátokat döntően PVC lágyítószerként használják, így megtalálhatóak számos műanyag termékben (PVC padló, műanyag burkolatok, játékok, flakonok, ruhák, műszaki cikkek, kábelek, számítógép és autó alkatrészek, zuhanyzó függöny) és a kozmetikumokban is. A ftalátok a termékekből kijutva bekerülnek a szervezetünkbe, és sajnos mindannyiunk véréből kimutathatóak. Számos ftalátról bizonyosodott be, hogy károsítja az emberek szaporodási képességeit és a hormonrendszerét így hozzájárulhat például a mellrák kialakulásához, de összefüggésbe hozták például a DEHP-et az asztmával és az allergiával is. Ismert, hogy az anyák átadják a testükben lévő DEHP- és egyéb ftalátvegyületeket a magzatjaiknak a méhen keresztül. A Rochester Egyetem vizsgálatai szerint két gyakran használt ftalát, a DEHP és a DBP magasabb koncentrációja a kisfiúk esetén nagymértékben csökkentette az olyan „fiús” játékok használatát, mint például a kisautó vagy a vonat, míg a kislányoknál nem figyeltek meg eltéréseket.

 

A ftalátokat 0,1 tömegszázalék felett tartalmazó termékek (pirossal jelölve az SVHC ftalátok)

 

A Levegő Munkacsoport méréseinek eredményei sajnos elkeserítőek. A 17 vizsgált termékből 7-ben talált 0,1 tömegszázalék felett ftalátot, és ebből 5 termék esetében a ftalát szerepelt a REACH szerinti SVHC listán, azaz a cégeknek információt kellett volna adniuk az anyag jelenlétéről. A Levegő Munkacsoport szerint különös kockázatot jelent, hogy egy Tescoban vásárolt, gyermekek számára készült papucs 16 százalékban tartalmazott veszélyes anyagot, míg egy szexjáték 55 százalékban SVHC ftalátból készült. Ez utóbbi azért is jelent kiemelt kockázatot, mert a leendő anyák teste éppen ott kerül kapcsolatba a szaporodási képességeket és hormonrendszert károsító anyaggal, ahol az a legnagyobb kárt tudja okozni. SVHC ftalát volt továbbá a Rossmann piperetáskájába, egy HAMA fülhallgatóban és egy Media Marktban vásárolt hosszabbítóban. Jó hír viszont, hogy több termék, így a Colgate és Aquafresh fogkrémek, a Tesco strandlabdája és kar-úszója, valamint a vizsgált gyerekjátékok sem tartalmaztak egyáltalán ftalátokat. A Levegő Munkacsoport a vizsgálatok eredményeiről és a vállalatok válaszairól, illetve annak hiányairól értesíti az egészségügyi hatóságokat.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: reach műanyag mérgező ártalmas ftalát bbp dbp adalák dehp) dibp eltitkol svhc

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr592285803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása