2010.08.04.
10:25

Írta: GrínTím

Megrázó női keblek

A legújabb női fehérnemű esetében lényeges szempont, hogy viselője milyen testi adottságokkal rendelkezik, mert itt a méret a lényeg. Az Adrienne So által kitalált melltartó ugyanis a keblek mozgásából generál elektromos áramot.

A feltaláló főleg a sportos hölgyekre gondolt, mert kocogás, futás közben a mellek mozgása a legtöbb esetben bőségesen elegendő egy iPod vagy egy mobiltelefon töltésére vagy folyamatos áramellátására. Az új sport-viselet fejlesztésébe bevonták a LaJean Lawson-t, az Oregon State University professzorát, aki mérésekkel megállapította, hogy futás közben három fő irányú mozgást végeznek a mellek. Közelednek és eltávolodnak egymástól, előre-hátra, illetve fel-le mozognak. Ez utóbbi mozgás a legintenzívebb, így ennek hasznosítására helyezték a legnagyobb hangsúlyt.

A vizsgálatok azt is megállapították, hogy természetes módon a nagyobb keblek nagyobb mozgásokat végeznek, így több áramot termelhetnek. Így például ugyanannyi testgyakorlat során egy D-kosaras méretű kebel összesen 89 centimétert mozdul el, míg egy B-kosaras mindössze 3-4 centimétert.

Az áram termelő melltartó prototípusaival végzett kísérletek biztatóak, így elképzelhető, hogy a közeli jövőben egyre több hölgy fogja futás vagy kocogás közben melltartójával tölteni iPod-ját vagy mobiltelefonját.

More:

Bionic bra: Victoria's circuit - Features, Gadgets & Tech - The Independent.

1 komment

Címkék: power mobile ipod áram b-kosár bionic bionic bra d-kosár ipod kebel méret mell mobiltelefon női női termelés termelés

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr982285794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megrázó női keblek (via ZöldTér – reloaded) « BLog OF BlogS · http://blofbs.wordpress.com/2010/08/04/megrazo-noi-keblek-via-zoldter-reloaded/ 2010.08.04. 10:29:28

[...] Megrázó női keblek (via ZöldTér – reloaded) Filed under: Uncategorized — lgyarmati @ 8:26 am A legújabb női fehérnemű esetében lényeges szempont, hogy viselője milyen testi adottságokkal rendelkezik, mert itt a méret a lényeg. Az Adrienne So által kitalált melltartó ugyanis a keblek mozgásából generál elektromos áramot. A feltaláló főleg a sportos hölgyekre gondolt, mert kocogás, futás közben a mellek mozgása a legtöbb esetben bőségesen elegendő egy iPod vagy egy mobiltelefon töltésére vagy folyamatos áramellátására. Az új sport-visele … Read More [...]
süti beállítások módosítása