2010.06.24.
15:21

Írta: GrínTím

Passzív Ház Expo Budapesten az idén is

Az idén október 27-28-án már a második alkalommal rendezik meg a CEP Clean Energy & Passive House Expót Budapesten - közölte az eseményt szervező Reeco cég az MTI-vel.

A nemzetközi kiállítás és konferencia témája ezúttal is az energiahatékony és intelligens épületek, 2010-ben azonban a kiállítás ezek közül is kiemelten a középületekre és ezek energiahatékony felújítására, valamint a Magyarországon most induló passzívház technológiára fókuszál. A piac aktuális trendjeit is beépítik a rendezvények koncepciójába - ígérik a szervezők.
Különös figyelmet fordítanak például a régi épületek felújítására, a hővisszanyerésre, a hőtérképkészítésre, a finanszírozásra, de nem marad ki a geotermikus energia és a solar technológia sem.
A közlemény szerint a válság hatása erősen érezhető az építőiparban is, több országban azonban úgy gondolják, hogy az építőipar fellendülésének egyik elindítója lehet az energia- megtakarítást eredményező épületfelújítás, különösen a középületek energiahatékonyságának jelentős növelése.
Az épületek energiatudatos korszerűsítése gazdaságos, megtérülő beruházás. Minél jobb hatékonyságú lesz a felújított épület, annál jobb a megtérülési mutató. Az állami és önkormányzati tulajdonú középületek energiatudatos felújítását követően csökkenhet az üzemeltetésre fordított költségvetési kiadás - hívják fel a figyelmet a szervezők is.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest budapest expo kiállítás kiállítás passzívház reeco

2010.06.24.
15:19

Írta: GrínTím

Illés Zoltán bocsánatot kért Réz Andrástól

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár bocsánatot kért Réz Andrástól, amiért valótlanul híresztelte, hogy vele 100 milliós értékben kötött PR-szerződést az előző kormány.

Réz András ügyvédje, Németh Zsolt szerdán az MTI-nek elmondta: mindazokkal szemben polgári pert kezdeményeznek, akik Illés Zoltán vádló közlését átvették és azt követően Réz András helyreigazítási kérelmének nem tesznek eleget vagy nem közlik le az Illés Zoltán bocsánatkéréséről szól hírt.
A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára a Duna TV Hattól Nyolcig című műsorában kedden azzal indokolta a bocsánatkérést, hogy bár korábban azt állította, hogy az ismert esztéta cége kötött egy erősen megkérdőjelezhető százmilliós szerződést a zöldtárcával, az érintett "vállalkozás nem Réz Andrásé, ő alkalmazott a cégben". Ezért, mint mondta, megköveti őt.
Az államtitkár az MR1-Kossuth rádió Krónika című műsorában hétfőn sorolta a zöldtárca gyanús megállapodásai közé azt a pr-szerződést, amelyet, akkori megfogalmazása szerint "Réz Andrással kötött a tárca százmillió forint nagyságrendben". Réz András esztéta, annak a cégnek a kreatív vezetője, amellyel szerződést kötött az előző minisztérium, azt mondta a Krónikának, feladata az volt, hogy a Zöld Őrség elnevezésű kampányban a többi között döntsön a szlogenekről és a plakátokról, a szerződés részleteiről azonban nem tud semmit - írta pénteken az mr1.hu.
Réz András már hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben cáfolta a vádat, s közölte, hogy soha semmiféle tárca semmilyen szerződést nem kötött vele. "Aki ezzel szemben állót állít, azzal szemben Réz András valótlan tény híresztelése és személyiségi jogainak megsértése miatt 2010.06.18-tól pert indít" – állt az ismert esztéta közleményében. A közlemény szerint az így nyert milliókat Réz András a rendkívüli időjárás károsultjainak ajánlja fel.

Szólj hozzá!

Címkék: bocsánat bocsánat illés zoltán kártérítés réz andrás

2010.06.23.
14:09

Írta: GrínTím

Rájöttek az antarktiszi gleccserfogyás titkára

Egy víz alatti hegygerinc adhat magyarázatot egy nyugat-antarktiszi gleccser felgyorsult olvadására. Brit kutatók úgy vélik, a Pine Island Gleccser alapja egykor ezen a hegyháton nyugodott, de nemrégiben elvált attól.

A négyszáz méter magas víz alatti hegygerincet egy robot-tengeralattjáró akusztikus mérőeszközeinek segítségével sikerült felfedezni. A kutatás vezetője, Pierre Dutrieux (British Antarctic Survey) elmondása szerint bizonyíték van arra, hogy a gleccser alapja egykor a gerincen nyugodott, a súrlódás pedig feltartóztatta a jégmozgást. Az elválást követően az persze felgyorsult.
A szakemberek becslései szerint a nyugat-antarktiszi gleccserek olvadása mintegy tíz százalékkal járul hozzá a tengerszint globális emelkedéséhez. 2009-es műholdas mérések szerint a Pine Island, az Antarktisz egyik legnagyobb gleccsere jégvastagságának csökkenése elérte az évi 16 métert. Ez négyszer gyorsabb, mint egy évtizeddel korábban. A hegyhát felfedezése fontos tényező a régió jégmozgásának megértésében.
A hét méter hosszú tengeralattjárót a southamptoni National Oceanography Centre tervezte és készítette. Soksugarú szonárrendszerével háromdimenziós képet tudott alkotni az óceán fenekéről és a belőle kimagasló jégről. Mérte a víz sótartalmát, hőmérsékletét és oxigéntartalmát - tudósít a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk).
A kutatók megtudták, hogy viszonylag meleg víz helyezkedik el a lebegő jég alatt, amely képes lehetett megolvasztani a gleccser alapját. Ezen kívül a jégtömeget alulról súroló víz tulajdonságainak változása is hozzájárulhatott a jégtömeg leválásához - magyarázta Dutrieux. A hegygerinc jelenléte várhatóan teljesen megváltoztatja majd a terület jégmozgásának tanulmányozásának alapjait a jövőben.

Szólj hozzá!

Címkék: kutatás antarktisz felmelegedés gleccser kutatás

2010.06.23.
13:55

Írta: GrínTím

Biodízeles repülőgép (videó)

Fő szenzációja volt a közelmúltban Berlinben rendezett nemzetközi repülő-kiállításnak (ILA) egy kizárólag bioüzemanyaggal hajtott Diamond DA 42 típusú repülőgép. Az utóbbi években már több alkalommal is sikerrel próbáltak ki különféle repülő-bioüzemanyagokat, de minden esetben többmotoros gépeken, amelyeknek csak egyik hajtóműve működött bióval.

A bécsújhelyi (Wiener Neustadt-i) Diamond vállalat bevált, négyszemélyes, légcsavaros túragépét eddig is gyártották az ugyancsak ott működő Austro-Engines motorgyár AE 300-as dízelmotorjaival is. Az utóbbit alakították most át úgy, hogy algákból nyerhető biodízellel is működni tudjon. A gépet nagy sikerrel mutatták be az ILA-n. A www.diamondaircraft.at és a www.ila.de honlapokon olvasható információk szerint a zömmel szénszál erősítésű kompozit műanyagból készülő DA 42-es kereken 9 méter hosszú, a szárnyvégei közti távolság 13,5 méter, felszálló tömege 1,8 tonna, csúcssebessége pedig 360 km/óra. A fejlesztést a nyugat-európai EADS légi-, hadi- és űripari konzorcium Hollandiában működő kutatórészlege kezdeményezte. Alapanyagul a part menti vizekben bőven rendelkezésre álló algát választották. Az alga növényi anyagtartalma harmincszorosa a repcében találhatónak. Ugyanakkor az algadízel szén-dioxid-tartalma csupán egynyolcada a szabványos, kőolajszármazékú repülődízelének, nitrogénből kétharmaddal kevesebb van benne, és kénszármazékokból is pusztán egyhatvanad annyit tartalmaz.
Az F4 AE 300-as motorok kis átalakításokkal alkalmassá tehetők algás dízelüzemelésre, méghozzá úgy, hogy teljesítményük változatlanul 170 lóerő marad, ugyanakkor károsanyag-kibocsátásuk mellett 1,5 literrel csökken a fogyasztásuk is.


Szólj hozzá!

Címkék: biodízel da-42 ila repülőgép repülőgép

2010.06.23.
13:40

Írta: GrínTím

Uniós támogatással épül Dávod csatornahálózata és szennyvíztisztítója

Az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával 15 százalékos önrésszel közel egymilliárd forintért épülhet ki Dávod községben a szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító - közölte Hirtenberg János, a község polgármestere szerdán az MTI-vel.
A település belterületén a domborzati viszonyok miatt hat szennyvízátemelő telepítése szükséges a gravitációsan gyűjtött szennyvizek fogadására és továbbítására a tisztítóba - mondta a beruházás részleteiről a polgármester.

Hirtenberg János szerint a település nem tudta volna önerőből a beruházást megvalósítani.

A településen a háztartási és egyéb intézményi szennyvizeket tárolókban gyűjtik és szippantó kocsival szállítják el. A tárolók nem felelnek meg az előírásoknak.

A projekt 2012 végére készül el.

Szólj hozzá!

Címkék: csatorna csatorna dávod eu eu szennyvíz támogatás unió

2010.06.23.
09:32

Írta: GrínTím

A világ legátlátszóbb élőlényei

Azért mert átlátszóak, még nem jelenti azt, hogy nincs semmi rejtegetni valójuk. Pigment hiányuk menti meg őket ellenségeiktől, akik így csupán átnézni tudnak rajtuk.

Átlátszó tengeri uborka
Áttetsző, puha testük, lassú mozgásuk és a tenger fenekén való életük mentette meg őket a több millió éves evolúció során.
Az enyhén rózsaszínű uborka a koromfekete tenger-fenéken honos, kétszáz méteres mélységben, ahova a napsugarak már nem hatolnak be. A Mexikó öböl északi részében élnek.
Áttetsző lepke, Greta Oto
Mexikóban, Panamában honosak, üvegszárnyú lepkének is nevezik. Nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs színük, csupán a szárnyuk nagyobb felülete átlátszó, mintha ledörzsölnénk vagy lemosnánk a normál pillangó szárnyain levő port, amikor megfogjuk. Szárnyuk fesztávolsága a hat centimétert is eléri. Szárnyuk áttetsző felülete miatt szinte láthatatlanok, amikor repülnek.
[slideshow]
Áttetsző aranyhal
2009-ben, Japánban nemesítették ki ezt a sápadt halfajtát. Átlátszó testfelülete miatt kevés titka maradt. Könnyen megfigyelhetőek lettek belső szerveik működése, egész életük során. Ez azért különösen érdekes, mert a 25 centiméter hosszú, halacskák általában a 20 éves kort is megérik. Ezek után elmaradhatnak a kötelező boncolások a biológia órákon. Ez nem csak a diákoknak okoz örömet, hanem a sok halnak is, akiknek így tényleg lesz esélyük megélni a szép öregkort.
Mélytengeri hordószemű hal
1939-ben fedezték fel, bár ne sikerült épségben a felszínre emelni, mivel a nyomáskülönbség miatt megsérült. 2009-ben mélytengeri kamerák segítségével tudták jobban megvizsgálni őket eredeti környezetükben, vagyis 600-800 méteres mélységben, Kalifornia partjainál. A látvány lenyűgözte a kutatókat. A hordószemek egy áttetsző, vízzel teli fej tetején mozogtak. Első ránézésre normálisnak tűnik a hal arca. Ha azonban megtudjuk, hogy amit a szemének vélünk, igazából nem is az, már elcsodálkozhatunk a természet titkain. A szemnek vélt gödrök az orrlukak, a hal szaglószervei, a szemek pedig a palack tetején levő zöld foltok, amiket folyadékkal teli pajzs véd. Különleges elhelyezkedésük miatt felfele is képesek nézni, míg mozgásuk továbbra is vízszintes irányú marad.
Áttetsző barlangi homár
Bár a világ legsötétebb helyei a barlangok, vannak olyan eszközök, amik segítségével már nem maradnak felfedezetlen titkok ott sem. Az itt élő állatok annyira alkalmazkodtak az állandó sötétséghez, hogy máshol nem is életképesek. Ilyen körülmények között nincs szükség szemre és színes külsőre sem. Észak-Amerikában 39 homárfaj él a sötétben, színük a fehértől az áttetszőig mozog. Ha a kitin csontvázuk is olyan vékony lenne, mint a bőrük, akkor tényleg észrevétlenek lennének.
Áttetsző tintahal
Közel hatvan fajtájuk ismeretes, sokszor üveg-tintahalnak nevezik őket. Egész testük átlátszó, a cigaretta alakú májat kivéve. Sok féle alakú és méretű fajuk létezik, nagyságuk akár a három métert is elérheti, ami nem tartalmazza a karokat. Érdekesség, hogy nem "akarnak" mindig láthatatlanok lenni, például a párzás idején. Ilyenkor akcióba lépnek a fototoxikus elemek és kidíszítik az állatot.
Áttetsző medúza
Minden tengerben megtalálhatók, és a kutatók szerint számuk nőni fog a tengervíz melegedése miatt. Általában mindegyik fajtájuk átlátszó bizonyos mértékig, és akkor látjuk, hogy mégsem teljesen azok, amikor már kellő közelségbe kerülnek hozzánk és nincs menekvés a csípésétől.
Áttetsző lepényhal
Sok tengeri állat átlátszó lárva korában, mert így ragadozóik elől könnyebben tudnak elrejtőzni. A fiatal lepényhal azért áttetsző, mert vékony, lapos a teste. Amint nőni kezdenek, már nem átlátszóak, emiatt más védekező megoldást kellett találniuk. Ez pedig az álcázás. Testük alakja továbbra is lapos, így könnyen a tenger-fenékhez tudnak lapulni. Testük mintája pedig beolvad a környezetbe.
Áttetsző zsákállatka
Bár csak egy kezdetleges tengeri élőlény, a föld legprimitívebb és leghatásosabb szén-feldolgozó organizmusa. Az ember által kibocsátott széndioxid egyharmadát képesek feldolgozni. Fitoplangtonokkal táplálkozik és a kibocsátott gazdag széntartalmú, tömör bélsár golyók gyorsan a tenger fenekére süllyednek. Testük teljesen átlátszó, csupán ezeket a kis bélsár golyókat lehet észlelni. Általában magányos élőlények, de néha bonyolult láncot alkotva, együttműködve élnek.
Átlátszó béka
Japánban "állították" elő. A kutatás célja az volt, hogy az áttetsző testben könnyebben lehet nyomon követni a rák terjedését a különböző szerveken, illetve jobban lehet látni a kisérleti gyógyszerek hatását a betegségre.
Venezuela esőerdőiben él az üvegbéka, aminek minden kísérlet nélkül láthatóak a belső szervei. A csupán 2,5 centiméteres béka víz fölötti ágra rakja petéit, a kikelt ebihalak pedig beleesnek a vízbe.

Szólj hozzá!

Címkék: akció állat állatok óra üveg üveg barlangi béka bemutató bemutató csontváz esőerdő evolúció föld hal hal hiány japán kalifornia kalifornia kötelező kutatás lepke mexikó millió nélkül nélkül palack párzás pillangó pillangó por radar rák szép színes állatok színes állatok tenger tengeri természet test víz zöld

2010.01.31.
13:29

Írta: GrínTím

Krokodilt üldöztek el a horgászok (videó)

Begin forwarded message:

Date: 2010. január 31. 12:30:00

Subject: Krokodilt üldöztek el a horgászok (videó)

Reply-To: info

Source: zoldter.hu RSS

Author: info

Krokodil támadt a cápazsákmányukra, de nem jöttek zavarba: ausztrál hobbipecások botjukkal űzték el a kétméteres hüllőt.Read more…

Szólj hozzá!

2010.01.31.
13:29

Írta: GrínTím

Oszama bin Laden a klímaváltozással foglalkozott új üzenetében

Begin forwarded message:

Date: 2010. január 31. 12:20:00

Subject: Oszama bin Laden a klímaváltozással foglalkozott új üzenetében

Reply-To: info

Source: zoldter.hu RSS

Author: info

Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője tőle teljesen szokatlan témákkal foglalkozott legújabb, pénteken nyilvánosságra hozott üzenetében: a klímaváltozást, pontosabban az azért viselt nyugati felelősséget és a dollár uralmát kárhoztatta.Read more…

Szólj hozzá!

2010.01.31.
10:42

Írta: GrínTím

A nap képe - téli állatolimpia

Begin forwarded message:

Date: 2010. január 31. 10:30:00

Subject: A nap képe - téli állatolimpia

Reply-To: info

Source: zoldter.hu RSS

Author: info

Mezei nyúl fut egy behavazott legelőn Győr-Moson-Sopron megyébenRead more…

Szólj hozzá!

2010.01.31.
10:41

Írta: GrínTím

Százezrek kényszerülhetnek otthonaik elhagyására

Begin forwarded message:

Date: 2010. január 31. 10:17:00

Subject: Százezrek kényszerülhetnek otthonaik elhagyására

Reply-To: info

Source: zoldter.hu RSS

Author: info

Egy nemrég megjelent egyiptomi kormányzati tanulmány szerint 2025-ig több mint félmillió ember kényszerülhet a Nílus-delta elhagyására a tengerszint emelkedése miatt.Read more…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása