Az idén október 27-28-án már a második alkalommal rendezik meg a CEP Clean Energy & Passive House Expót Budapesten - közölte az eseményt szervező Reeco cég az MTI-vel.
A nemzetközi kiállítás és konferencia témája ezúttal is az energiahatékony és intelligens épületek, 2010-ben azonban a kiállítás ezek közül is kiemelten a középületekre és ezek energiahatékony felújítására, valamint a Magyarországon most induló passzívház technológiára fókuszál. A piac aktuális trendjeit is beépítik a rendezvények koncepciójába - ígérik a szervezők.
Különös figyelmet fordítanak például a régi épületek felújítására, a hővisszanyerésre, a hőtérképkészítésre, a finanszírozásra, de nem marad ki a geotermikus energia és a solar technológia sem.
A közlemény szerint a válság hatása erősen érezhető az építőiparban is, több országban azonban úgy gondolják, hogy az építőipar fellendülésének egyik elindítója lehet az energia- megtakarítást eredményező épületfelújítás, különösen a középületek energiahatékonyságának jelentős növelése.
Az épületek energiatudatos korszerűsítése gazdaságos, megtérülő beruházás. Minél jobb hatékonyságú lesz a felújított épület, annál jobb a megtérülési mutató. Az állami és önkormányzati tulajdonú középületek energiatudatos felújítását követően csökkenhet az üzemeltetésre fordított költségvetési kiadás - hívják fel a figyelmet a szervezők is.
Utolsó kommentek