2010.11.08.
20:48

Írta: GrínTím

Környezeti károkhoz vezethet a bioüzemanyag

Egy új tanulmány figyelmeztet a jelentős üvegházgáz-kibocsátásra és a földhasználat-változásra.

 A bioüzemanyag-felhasználás növelésére vonatkozó európai tervek a következő tíz évben mintegy 69 ezer négyzetkilométer új földterület bevonását teszik szükségessé, emellett tovább súlyosbítják az éghajlatváltozást – derül ki egy ma közzétett tanulmányból.

A tanulmány szerint Belgiumnál kétszer nagyobb területet kell ültetvények céljára átalakítani, ezáltal erdőket, természetes ökoszisztémákat és szegény közösségeket veszélyeztetve, amennyiben az EU tagállamok nem változtatják meg az élelmiszernövényekből üzemanyagok előállítására vonatkozó 2020-as célkitűzéseket.

Az EU tagállamok megújuló energiaforrásokra vonatkozó terveiben szereplő, bioüzemanyagokat is érintő célkitűzésekről készített elemzés szerint Európa 2020-ig jelentős mértékben növelni kívánja a bioüzemanyagok felhasználását. Ekkorra a közlekedésben felhasznált üzemanyagok 9,5 százaléka bioüzemanyagokat tartalmazna, aminek 90%-a élelmiszernövényekből származna.

Ha figyelembe vesszük a közvetett földhasználat-változást is, kiderül, hogy a bioüzemanyagok az üvegházgáz-kibocsátást évi 27-56 millió tonnával növelnék, ami egyenértékű azzal, mintha 2020-ig további 12-26 millió autót hoznánk forgalomba Európában.

Ha nem változnak meg az európai uniós célkitűzések, a bioüzemanyagok felhasználásának növekedése a következő évtizedben, átlagosan 81-167%-kal nagyobb mértékben károsítja bolygónk éghajlatát, mintha ugyanannyi energiát a fosszilis üzemanyagokból állítanánk elő.

„Az európai országok által okozandó károk mértéke most már egyértelmű – a gépjárművek üzemanyagokkal való ellátása sokkoló mértékben fog erdőket és természetes élőhelyeket elpusztítani. Az ebből származó, éghajlatváltozást okozó üvegházgáz-kibocsátások következtében a bioüzemanyagok nagyobb mértékben szennyezik a környezetet, mint a fosszilis üzemanyagok. Ezért sürgősen át kell értékelni a bioüzemanyagokra vonatkozó uniós célkitűzéseket, és biztosítani kell, hogy a megújulós célkitűzések teljesítése ne vezessen az éghajlatváltozás mértékének növeléséhez és környezetpusztításhoz” – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programfelelőse.

„A bioüzemanyagok nem nyújtanak éghajlatbarát megoldást energiaigényünk kielégítésére. Az EU célkitűzései lényegében lehetővé teszik a cégeknek, hogy folytassák a világ szegényeitől történő területfoglalást azért, hogy megtöltsék az autóink tankjait, elvéve az éhezők elől az élelmiszerek megtermelésére használható földterületeket. Az európai energiapolitika milliókat veszélyeztet, kockáztatva Afrika egyébként is törékeny élelmiszer-ellátási helyzetét” – tette hozzá Laura Sullivan, az ActionAid munkatársa.

A kutatás, amely környezetvédő és fejlődési szervezetek megbízásából készült, áttekinti a bioüzemanyagok által okozott közvetett földhasználat-változásból származó hatásokat, ezáltal az EU bioüzemanyagokra vonatkozó célkitűzéseinek ez az eddigi legátfogóbb és leginkább realisztikus értékelése. A tanulmány kulcsfontosságú időpontban jelenik meg, amikor az Európai Bizottságnak év végéig el kell készítenie egy jelentést arról, hogy miként veszi figyelembe ezeket a hatásokat, és hogyan kívánja csökkenteni az ebből származó kibocsátásokat.

A szervezetek arra hívják fel az EU tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy sürgősen tekintsék át a bioüzemanyagok által az éghajlatra és az élelmiszerellátás biztonságára gyakorolt tényleges hatásokat, és helyezzék előtérbe az energiahatékonyságot a közlekedésben is. Új szabályozásra van szükség, amely figyelembe veszi a bioüzemanyagok teljes karbon-lábnyomát, beszámítva a közvetett földhasználat-változásból származó tényezőket is.

„E tanulmány világosan megmutatja, hogy a bioüzemanyagokat semmilyen állami támogatásban, adókedvezményben nem szabad részesíteni. A közlekedés terén a környezeti problémákra nem ez a megoldás, hanem a környezetkímélő módok, a vasút, a közösségi közlekedés, a kerékpározás ösztönzése” – összegezte Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

 

Szólj hozzá!

Címkék: eu európa tanulmány bioüzemanyag károk üvegházhatás földhasználat

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr262434640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása