2010.10.30.
08:25

Írta: GrínTím

Világméretű összeesküvés az éhínség oka

A történelemben először fordul elő, hogy egyszerre több mint egymilliárd ember kényszerül arra, hogy esténként korgó gyomorral hajtsa álomra a fejét.

Ez a lesújtó megállapítás nem egy emberi jogi aktivistától származik, hanem Robert B. Zoellick, a Világbank elnökének szájából hangzott el. Szerinte ugyanis az ezredfordulós fejlesztési cél, mely 2015-re véget vetne az éhínségnek, „nem fog megvalósulni”. A múlt évszázadban ugyan határozott javulás volt tapasztalható, 2008 óta azonban újra megugrott a szegények és az alultápláltak száma. A Világbank szakértői szerint csak 2010-ben 64 millió újabb ember süllyedhet bele a legsúlyosabb szegénység bugyraiba.

A természeti tényezők még jobban kiélezik a különbségeket. Indiában a dühöngő monszun, Pakisztánban pedig az áradások tették tönkre a rizs- és a teatermést, e termények ára így pár hónap alatt több mint egyharmadával ugrott meg. Oroszországban tűzvészek pusztítottak a búzamezőkön, megsemmisítve a termést és ellehetetlenítve a vetést, ennek a következményei a jövő évi aratáskor válnak majd érezhetővé.

A jelenlegi árnövekedésnek azonban sokkal inkább a spekulációhoz van köze, mint a természethez. A nyersanyagpiac vált a befektetők legújabb játszóterévé, akik nagyon is likvidek, hiszen hozzájutnak a központi bankok nagyon olcsó (szinte ingyenes) finanszírozásához. Az ingatlanok után a pénzügyi boszorkányinasok a nyersanyagokra és a mezőgazdasági terményekre vetettek szemet.

Például szeptember közepén az egyik híres londoni hedge fund, az Amajaro az európai kakaókészlet negyedének megfelelő mennyiséget vásárolt fel. Néhány nappal később a kakaóbab kilójának az ára minden eddigi rekordot megdöntött. Ugyanezt a jelenséget figyelhetjük meg a búza, a rizs és a szója esetében is.

A folyamat az európai vezetőket is megrázta. Néhányan egészen addig merészkedtek, hogy felvetették a szabályozás szükségességét. 

A következmények még súlyosabban érintik a fejlődő országokat, mivel a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank arra kényszerítette őket, hogy nyissanak a külföldi piacok felé és hagyjanak fel a helyi piacokra szánt termeléssel. Az UNCTAD mostantól elismeri, hogy „a fenntartható fejlődési stratégiához jobban oda kell figyelni a belső keresletre” és kezdeményezi, hogy „vizsgálják felül az exportra épülő fejlesztési paradigmát”. 

(A Le Monde diplomatique cikke, Peer Klára fordítása alapján, fotók: dvdrecord.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: éhség összeesküvés bank befektetés szegénység világbank élelmiszer spekuláció éhínség befektetők

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr542408835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása