2010.10.15.
14:24

Írta: GrínTím

Vörösiszap: kockázatos visszaköltözés

A vörösiszap-katasztrófát követően ellentmondó adatok, nyilatkozatok láttak napvilágot az ajkai kifojt vörösiszap összetételéről. Az ÁNTSZ október 5-én közzétett adatai szerint nem mérgező az ajkai vörösiszap, ám ezt az ÁNTSZ 1987-es mérési adatokra támaszkodva állapítja meg, és ennek eredményeit összeveti a 2009-es határértékekkel. Ezen adat szerint ráadásul az iszap pH-ja 11,8, ami két nagyságrenddel kevesebb, mint a valóságban mért 13,5-ös lúgosság (a pH logaritmikus skála, azaz például a 9-es pH 10-szer erősebb lúgkoncentrációt jelent mint a 8-as pH). A Magyar Tudományos Akadémia 2010. október 7-i közlése szerint sincs toxikus fém az iszapban, ám ezen nyilatkozatát később levette az honlapjáról. A Greenpeace október 8-án tette közzé a 2 nappal korábban, Kolontár egyik vizes árkából származó mintáinak mérési eredményeit, melyek azt mutatják, hogy a rákkeltő arzén és króm, valamint az idegméreg higany koncentrációja jelentősen túllépte a talajra és a talajvízre vonatkozó határértékeket. Később kiderült, hogy az MTA is évekkel korábbi mérésekre támaszkodva tette a kijelentését, sőt az is bebizonyosodik, hogy akkor nem is vizsgálták az arzén és higany koncentrációját. Ennek ellenére egy ideig mégis sokan az MTA nyilatkozata alapján kérdőjelezték meg a Greenpeace mérési eredményeit. Közben a tragédiát előidéző Mal Zrt. tulajdonosai is úgy nyilatkoztak, hogy az iszap nem veszélyes, pedig a hírek már arról szóltak, hogy számtalan marást, égési sérülést okozott a lúg. 

Október 13-án, a baleset után 8 nappal az MTA közzétette aktuális mérési eredményeit. Ezek immár nagyjából egyeztek a Greenpeace korábbi eredményeivel, sőt néhány esetben magasabb koncentrációkat is mértek. Az MTA viszont a szennyvíziszapokra érvényes határértékkel vetette össze az eredményeket, így azok nem vagy csak kis mértékben lépték túl a „határértéket”. A szennyvíziszapra vonatkozó határérték viszont egyáltalán nem viszont egyáltalán nem a falvak útjain vagy a lakásokban folyó szennyre vonatkozik. Az arzén koncentrációja pedig az MTA mérései során is gyakorlatilag túllépett minden határértéket. 
 
A korábbi években mért értékektől eltérő eredményekre magyarázatot jelenthet, hogy míg a timföldgyár korábban hazai bauxitot dolgozott fel, addig az elmúlt években boszniai és montenegrói forrásból szerezték be a bauxitot, melynek összetétele természetesen eltér a hazaiétól. 
 
Az Index hírportálon és más médiumokban is megjelent, hogy nem kiemelkedően lúgos az ajkai vörösiszap. A balesetet követően a Levegő Munkacsoport nemzetközi szakmai segítséget kért, ám több értetlenkedő levelet kapott, amelyekben úgy vélték, tévedés a 13,5-ös pH, mert máshol ennél sokkal alacsonyabb. Az USA-beli Alumínium Szövetség szerint például a szokásos 5-7 szeres „mosás” után nem maradhat ennyi lúg az iszapban. Az Indexen megszólaltatott szakértő szerint a 12,8-as pH még a normális érték maximuma, ám ne feledjük el, hogy az itt mért 13,5 egy nagyságrenddel több. 13-as pH-t pedig már akkor mértek, mikor jelentősen felhígult a kifolyt folyadék, amit ráadásul korábban az esővíz is hígított, sőt egyes források 14-es pH-ról számoltak be. Tehát valóban úgy tűnik, hogy az ajkai vörösiszap az átlagosnál jóval lúgosabb.
 
Mivel több mint 1000 hektár területet borít jelenleg a megszáradt vörösiszap, a lakosság visszatelepítése több veszélyt is hordozhat magában. Ha nem számítjuk az újabb katasztrófa lehetőségét (reped a másik gát is), akkor is számolnunk kell a levegőbe kerülő jelentős mennyiségű vörösiszap-porral. Ez a por, ha tartalmaz még lúgot, akkor az emberi szervezetben folyadékkal érintkezve (nyálkahártyák, felső légutak, szem) újra égető, maró hatást válthat ki. Továbbá nem ismert, hogy ez a por milyen mennyiségben tartalmaz toxikus fémeket. A 14/2001 (V.9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet 1. számú melléklet igen szigorú határértékeket ad meg a levegőben megengedett rákkeltő légszennyező anyagokra, így az arzénra, krómra és kadmiumra is: ezrelékét, illetve néhány tízezreléket annak, mint amennyi általában a szálló porra megengedett. Ezért félrevezető és akár veszélyeztető a vörösiszap levegőben terjedő porát a szálló por általános határértékéhez viszonyítani. Egyébként a szálló por legveszélyesebb, legkisebb átmérőjű összetevője a Greenpeace mérései szerint Devecser térségében kétszeresen meghaladja az Amerikai Egyesült Államokban elfogadott határértéket (uniós határérték erre az összetevőre nem létezik). Amennyiben a vörösiszap kiszárad a porszennyezés további növekedése várható.
 
Elengedhetetlen tehát a rákkeltő és egyéb légszennyező anyagok rendszeres mérése a vörösiszappal érintett területen, valamint a mérési eredmények megfelelő értékelése. Mindezek hiányában a lakosok visszaköltöztetésének engedélyezése akár komoly egészségügyi kockázatot jelenthet.
 
Levegő Munkacsoport
 

27 komment

Címkék: katasztrófa méreg greenpeace rákkeltő idegméreg higany arzén vörösiszap devecser kolontár

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr572373965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ave 2010.10.15. 21:31:15

Azt vagjatok, hogy a szappanos viz PH-je 12-es? (wikipedia)
Nem is tudom, hogy eltem tul a gyerekkorom...

Közöd??? 2010.10.15. 21:54:12

egyszerű a megoldás, egy sor lúg egy, sor levegő munkacsoportos ember egy sor vörösiszap egy sor föld és ez addig ismételve míg valamelyik el nem fogy. mindjárt tisztábbnak érezném a környezetem...

flamer 2010.10.15. 22:03:15

Azt nem lehetne, hogy elfelejtjük a Levegő Munkacsoportot és keresünk olyan környezetvédőket, akiknek nem a pszichiátrián lenne a helyük?

phaidros 2010.10.15. 22:30:05

Közöd??, flamer: ti ekkora barmok vagytok élőben is?

flamer 2010.10.15. 23:19:55

@phaidros: Ismered Levegőék pályafutását? Valami azt súgja, hogy nem nagyon.
Lehet, hogy jót akarnak, viszont csak nagyon laza kapcsolatuk van a valósággal, különös tekintettel szakmai kérdésekre. Tipikusan azok a sötétzöldek, akik a tevékenységükkel többet ártanak, mint használnak.

Subba Sógor 2010.10.15. 23:55:50

Az ipari szappan Ph-ja 10-es. Viszont mivel ugye logaritmikus a skála, a 12-es ennél sokszorosan maróbb hatású.

Szeretnél-e ipari szappant belélegezni por alakban?

Idióta!

DrCinizmus 2010.10.16. 00:17:21

Ugye nem gondolja senki komolyan, hogy majd a blogvilág hülyébbnél hülyébb figurái okosabbak az MTA tudósainál? Posztoló, eredj aludd ki magad és írj inkább a virágok porzásáról, már ha egyáltalán értesz hozzá!

mbazs 2010.10.16. 02:19:17

Az ott lévő emberek légutait máris marja a por.

Ettől jobb érv nincsen, mégha mindannyian is utáljátok a Hebegő Mókacsoport kijelentéseit.

Szánalmasnak tartom, hogy valakik csak azért bagatellizálják a határértékek fontosságát, mert azt képzelik, hogy saját megfellebbezhetetlen öntudatuknál fogva őket soha semmiféle baj nem érheti.

Nekem is kurva jó az immunrendszerem, mert pl. rengeteg hagymát zabálok nap, mint nap. De ettől még lehet rossz az a levegő, nem? Szálljatok már le a magas lóról, és ne higgyétek, hogy ezek a szervezetek olyan rosszat akarnak nektek. Ha rosszat akarnának, akkor azt mondanák, hogy nyugodtan lélegezzetek be tömény nátrium-hidroxidot, mivel az egy jó immunrendszerű embernek meg se kottyan.

igényes 2010.10.16. 07:13:21

@mbazs: Persze, hogy rossz a levegő Kolontár környékén. Mindg is rossz volt. Na majd azért odafigyelek a budapesti adatokra is télen a szmogriadókor (ólom).

Az iraki hánború után az Öböl térségében hónapokig szintén rossz volt a levegő, de a világ mindentájáról küldtek oda katonákat, helyreálító szakembereket. A kiszolgáló filipinók, indiaiak visszaköltöztek gyorsan a beduinok el sem mentek onnan. Elöször az égő olajkutakat oltották el.

Nos nekünk pedig a kolontári gát helyett szép kis termöföldet lett volna szükséges ráhordani a vörösiszapra, elötte meg ugye semlegesíteni, ha jól mondták gipsszel, vagy széndioxiddal a lugos kémhatást. Nos ekkor már nincs por. Most kellett volna megtenni mindezt rekord idő alatt a tél beállta elött. Mondjuk a szerény agyammal nem tudom felfogni a lúg, hogyan száll, ezek szerint persze száll lúgporként.

bierkamp 2010.10.16. 07:35:54

A Dolomitot a Vörös Iszapra mit gondoltok, honnan szállítják melyik Dolomit RT ből?( persze kerülő úton és papíron):)) ??? na?????????? ORBÁN PAPA GAZDAGSZIK?

igényes 2010.10.16. 08:01:19

@bierkamp:
Nem dolomitot kell szállítani, hanem semlegesítés után termőföldet. Ezt valami olyan helyről kellene odaszállítani, amely a föld kitermelése után öntözésre alkalmas viztározóvá, halastóvá, evezős pályává, csónakázó tóvá vállhatna. Szerintem egészen szép területet lehetne varázsolni. Mindezt csinálják a kolontári lakosok, meg a környékbeliek, ezzel tényleg egy sor munkahely teremtödik.

Id. Lencsés István 2010.10.16. 08:20:07

@igényes: Egy ilyen katasztrófának mindig vannak vesztesei, és nyertesei is.

Most tudjuk, hogy a kolontári polgármester nem kér már kézzelfogható adományokat, nekik elégg lenne a pénz, de azt nem kapnak. Kapnak tábori ágyat, lejárat közeli konzervet, de ez már nagyon sok.

Most ugye az lejön mindenkinek, hogy a vesztesek a kolontáriak, és az adományozók, mert ugye az adományokat, amit befizettünk eltüntek, de kik a nyertesek?

"A kolontári polgármester éppen most nyilatkozza a Tényekben, hogy köszönik szépen az eddigi tárgyi adományokat, de leginkább pénzre lenne az embereknek szüksége, hiszen pótolni kell az elveszített ingóságokat."

bierkamp 2010.10.16. 08:41:29

Én már arra is gondoltam,hogy a Gát átszakadásának okát nem tudták megfejteni 100 százalékosan, hogy EZT A KATASZTRÓFÁT A GÁT ÁTSZAKÍTÁSÁT FIDESZ MEGRENDELÉSRE CSINÁLTÁK VALAKIK......--- a költségvetésről elterelő figyelem miatt, és a lehetőség ami ebben a gátszakadásban van, ... és az esetleges Gyurcsányon való " fogás" találásának lehetősége.....( elterelték afigyelmet a költségvetésről, Gyurcsányra ugyan nem tudtak " fogást" találni, de próbálkoznak.... , na meg a pénzek amik bejönnek és majd amit a tulajdonosoktal elkoboznak) és a hatalom , és a " felelősségre- vonás" beígért játékáért képes volt erre a Fidesz vezérkar ! --persze nem számoltak a halálos kimenetelekkel és a nagy " messzire csorgással"--mert nem értettek hozzá a " gátbontók".......
.EZEN IS EL LEHETNE GONDOLKODNI!!!!!!!! Bizonyítani azt hiszem nem lehet, csak ha valaki majd valamikor " Beszél"...
......de kinek volt érdeke ez a Gátszakadás??????????????????????????????

bierkamp 2010.10.16. 08:45:23

a hírekben DOLOMÍTOT is említenek, mindíg..ami kell a gáthoz!!!!!TEHÁT?????

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.10.16. 08:49:20

Történt már ilyen, miért nem hívják fel az ottaniakat, hogy ott mennyi idő alatt állt helyre a környezet, mit mértek, milyen károk keletkeztek, hogy hárították el??? Miért hajtogatja mindenki, hogy most történt először ilyen?

www.almediam.org/NOTICIAS_ALMEDIAM_2009/Noticias_6280.htm

Igaz, ott nem lakott településre folyt a cucc, de a környezeti hatásokról, fejleményekről kismillió adat, megfigyelés lehet.

igényes 2010.10.16. 08:58:35

vorosiszap.bm.hu/

Na kiváncsi vagyok, hogy a kolontári polgármester ebből a pénzből mikor kap!

Látom is miért nem kapnak belőle, mert ugye minket felszólítottak a kolontáriak megsegítésére, de viszont nem ők, hanem az amerikai OTP kapja a pénzt, és mi balgák nem a kolontáriak javára, hanem a Kármentő alapnak utaltuk a pénzt.

A Magyar Kármentő Alap bankszámlaszáma
Kedvezményezett
Név: MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP
IBAN: HU28 1179 4022 2222 2222 0000 0000

Számlavezető bank
Név: OTP Bank Plc, Hungary
SWIFT BIC: OTPVHUHB

Kiegészítő információ USD átutalásokhoz:
Köztes bank / USD-levelező (Intermediary Bank / USD Correspondent)
Név: JPMorgan Chase NA,
New York, NY
Fed ABA: 021000021
SWIFT BIC: CHASUS33

igényes 2010.10.16. 09:06:59

Mindenki, aki a bajba jutott embereken, családokon segíteni akar, a világ minden részéről ide elküldheti az adományait. "Azt reméljük, hogy az így létrejövő pénzalap révén gyorsabban tudunk életet lehelni az elpusztult térségbe; ennek segítségével több támaszt nyújthatunk azoknak, akiket tragédia ért, akik elvesztették otthonukat, és most valahol új életet kell, hogy kezdjenek" - mondta Orbán Viktor.

(Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a tájékoztató után közleményben tudatta az MTI-vel, az Orbán Viktor által kezdeményezett Magyar Kármentő Alap számlaszáma belföldi utalásnál: 11794022 22222222; külföldi utalásnál: HU 28117940 2222222222 00000000.)

Az MTI kérdésére, hogy a kabinet mekkora összeggel indítja el az alapot, Orbán Viktor úgy válaszolt, a kormány maga is képes a segítségre, a károk elhárítására; a térség helyreállítása és a kárt szenvedettek ügyében a kabinet elkötelezett.

Hozzátette azonban, hogy a mostani kezdeményezésnek fontos eleme a segítség, és a hangsúly az összefogáson van.

igényes 2010.10.16. 09:11:42

Egyszóval most az OTP 70%-ban a külföldé!
Tulajdonosi struktúra 2010. június 30-án

Tulajdonos Tulajdon a jegyzett tőke %-ában
(tulajdoni hányad)
Hazai tulajdon Államháztartás részét képező tulajdonos 0,5%
Vezetők és alkalmazottak 1,8%
OTP Bank Nyrt. 1,5%
Egyéb hazai befektetők 25.8%
Hazai tulajdon összesen 29.6%
Külföldi tulajdon Külföldi befektetők 70.4%
Összesen 100,0%

red shield rapresentative 2010.10.16. 09:31:18

@igényes:

Nos, ha én jól látom az OTP bizonyosan nyertese lesz ennek a kolontári tragédiának. Nem tudom pontosan valójában hány családot érint, de a Biztosítók esetleg megmondják.

Tegyük fel befut az OTP-hez 10 milliárd forint, és ezt a pénzt kiadja természetesen nagy kamatra vagy tözsdézik velem miért ne tenné? 12% haszonnal számolva éves viszonylatban /ez bizonyosan elérhető/, akkor az OTP nyeresége lesz 1 milliárd 200 millió forint 12-ed része csupán egy hónap alatt(100 000 000Ft.)
Muszáj hozzátenni, hogy a MaL Zrt. fizeti az összes kárt. Tehát a pénz marad az államnál.

Most akkor ez egy extra adó! "Jószívűség adó"-nak nevezném, vagy "Balekok adója"

A 10 millió magyar ezek szerint adott ajándékba fejenként 1000Ft-ot.

flimo13 2010.10.16. 10:02:46

Az a baj a Greenpeacenek meg Levegőéknek már azt sem hiszem el, amit kérdeznek. Azt meg, hogy veszélyes a por, a hatóságok is mondják, szóval thank you, Captain Obvious!

www.treygarrison.com/wp-content/uploads/2009/02/captain_obvious.jpg

flimo13 2010.10.16. 10:05:32

Bár az pozitívum, hogy radioaktivitásról már nem vartyognak, még ők is belátták, hogy az mekkora böszmeség volt.

El Argentino 2010.10.16. 10:11:00

@bierkamp: Mennyit nyeltél az iszapból?

igényes 2010.10.16. 10:14:46

@MAGYAR KATONA:

Ezt írtad:

"Nos, ha én jól látom az OTP bizonyosan nyertese lesz ennek a kolontári tragédiának. Nem tudom pontosan valójában hány családot érint, de a Biztosítók esetleg megmondják.

Tegyük fel befut az OTP-hez 10 milliárd forint, és ezt a pénzt kiadja természetesen nagy kamatra vagy tözsdézik velem miért ne tenné? 12% haszonnal számolva éves viszonylatban /ez bizonyosan elérhető/, akkor az OTP nyeresége lesz 1 milliárd 200 millió forint 12-ed része csupán egy hónap alatt(100 000 000Ft.)
Muszáj hozzátenni, hogy a MaL Zrt. fizeti az összes kárt. Tehát a pénz marad az államnál.

Most akkor ez egy extra adó! "Jószívűség adó"-nak nevezném, vagy "Balekok adója"

A 10 millió magyar ezek szerint adott ajándékba fejenként 1000Ft-ot."

A fentiekből az tünik ki, hogy van egy bevétel 10 milliárd forint mondjuk rá.

Van egy -legyünk túlzóak- 5 milliárdos kár.
Kifizeti a kárt a Mal Zrt. teljes egészében.

Fizetnek a Biztosítók is, lehet hogy akár 1 milliárdot, valamelyik azt mondta közülük, hogy 1,5 millárd a kár összege nagyjából.

Ide jön még a sok sok ÁFA vonzat, melyekből szintén az APEH-en keresztül az Államhoz folyik be a pénz, hiszen az adományozott TV-k és víz és étel ismét tartalmaz ÁFA vonzatot.

Lehet, hogyha nincsenek halálesetek, még kitüntették volna a MaL Zrt. vezetőit.

Dicséretes a pénzszerzés, néhány baki bejött (kerékpárút a templomnál, eléggé veszélyes üzem), de a katasztrófát követő 6. napon történő kiürítés már szakmaiatlanságról szól. A sajtó viszont jelen volt időben és adott tájékoztatást. Megfontolatlan nyílatkozatok inkább a kormány részéről hangzottak el, kivétel Pintér úr!

Blogger Géza 2010.10.16. 10:35:14

@ave: Én 9.-10-es értéket találtam itt:

answers.yahoo.com/question/index?qid=20071231175912AAm8s0H

ennél a 12-13 ezerszer töményebb, ugye. No de ha az annyira veszélytelen ez a maró folyadék, okoska, miért került több mint 1000 ember kórházba, és miért halt meg közülük kettő?

Blogger Géza 2010.10.16. 10:37:12

@Drgomor: Ki mondta, hogy okosabbak? Ők egyszerűen odamentek mérni, míg az MTA a szobából okoskodott először. Tudod, az elmélet meg a gyakorlat sokszor különbözik. Elméletben pl. az a gát nem szakadhatott volna át, ugye.

Blogger Géza 2010.10.16. 10:37:41

@Blogger Géza: hopp, egy nullával több lett, 100 ember akart az lenni.

Blogger Géza 2010.10.16. 10:41:50

@flamer: Hát a beírásod alapján én inkább nem feszegetnem azt, ki itt sötét... Tény, hogy független szervezetek előbb végeztek méréseket és hozták azt nyilvánosságra, mint a hivatalosak. Szóval pont hogy nekik volt szorosabb kapcsolatuk a valósággal.
süti beállítások módosítása