2010.10.02.
19:30

Írta: GrínTím

(Majdnem) kritikus tömeg a Dunán

Mintegy százötven résztvevővel zajlott a Levegő Munkacsoport, a Magyar Evezős Szövetség és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szombat délután szervezett tömeges vízi felvonulás. A harmadik alkalommal megrendezett Evezős Critical Mass (kritikus tömeg) a szelíd vízi tömegsportok és a vízi turizmus fontosságára kívánta felhívni a figyelmet.

Az evezés már Széchenyi idejében is népszerű volt. A főváros térségében a két világháború között különösen élénk volt a vízi élet, de az előző rendszerben is sokan eveztek, kajakoztak, kenuztak. A rendszerváltás után azonban egyre nehezebb helyzetbe kerültek a klubok és a túrázók. A vízpartok beépítése, a csónakházak eltűnése és a motoros járművek komoly gondot okoznak a szelíd vízi sportok kedvelőinek. Ezért volt a tavaly két alkalommal is megrendezett demonstráció jelszava: „Evezzünk együtt a vízpartokért”. 
A sok nehézség után az idei évben kedvező változások történtek. Egyrészt üzemelni kezdett Csepelen a szennyvíztisztító, amely lényegesen javítja a Duna vízminőségét a főváros térségében, másrészt az Unió 2010. januárjában döntött az Európai Duna Régió (EDR) létrehozásáról, és utasította az Európai Bizottságot, hogy az év végéig készítse el az EDR Stratégiáját. Ezt 2011-ben, a magyar elnökség ideje alatt az Európai Parlament elé kell terjeszteni. 
 
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség sok részből álló projektjavaslatot dolgozott ki a Stratégiához, amelyek lefedik az oktatás és a turizmus széles területét, és nemzetközi együttműködésre is lehetőséget kínálnak. Az Evezős Critical Mass szervezőinek javaslatai az Új Széchenyi Tervhez is kapcsolódnak. A Duna – és általában az ország vizeinek – páratlan sportolási-oktatási és turisztikai lehetőségeit kívánják jobban hasznosítani, hogy az itt élők és ide látogatók ne csak passzív szemlélői legyenek a csodálatos panorámának, a földrajzi-természeti adottságoknak. Mindez azért is fontos, mert a hajózás a budapesti tömegközlekedés része lehetne, ahogy az a Levegő Munkacsoport „Hagyd otthon az autódat” néven futó kampányában is többször elhangzott. A Duna fontos helyszíne és eszköze lehet a nevelésnek, az egészség megőrzésének, a gazdaságnak és a munkahelyek teremtésének, és nem utolsó sorban a tömegközlekedésnek. Ám ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, közös szabályozásra, hosszú távú tervezésre és a források összehangolására van szükség.
 

Szólj hozzá!

Címkék: budapest magyar evezés duna levegő critical mass kajak kenu szövetség evezős munkacsoport

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr202340047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása