2010.10.01.
09:14

Írta: GrínTím

Ismét ingoványos talajon az Auchan

2010. szeptember 28-án kedden hivatalos helyszíni szemlét tartott a Közép-Duna-völgyi Természetvédelmi Felügyelőség a dunakeszi tőzegláp keleti felén. A tulajdonos Auchan Magyarország és a dunakeszi polgármesteri hivatal megbízottain kívül jelen voltak a hatósági eljárásba bejelentkezett civil szervezetek képviselői is.

A helyszíni szemle célja az volt, hogy megállapítást nyerjen, létezik-e egyáltalán a dunakeszi tőzegláp, s ha igen, pontosan hol. Ez a kérdés immáron 2003 óta foglalkoztatja a hatóságot, a környezetvédő civil szervezeteket és a tulajdonost, aki újabb beruházásokat tervez a területen.

 

A keddi nap a környezetvédők szerint mérföldkőnek számít a történetben, hiszen a helyszíni szemle során a szakértők azt állapították meg, hogy a terület eddig vizsgálat alá vont keleti része valóban tőzeglápnak minősül. E keleti rész azonban több szakértői vélemény szerint nem lehet életképes, ha a nyugati részt beépítik. 

Új fejlemény, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség új elnöke Dolla Eszter szeptember 15-én azt a határozatot hozta, hogy mégis vizsgálják a terület nyugati részét, mivel a szakemberek elmondása szerint a két terület bármelyikének kiirtása tragikus következménnyel járna a másik terület meglétére. Ez a döntés még nem jogerős.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: auchan dunakeszi határozat ingovány láp természetvédők

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr922336371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.