2010.09.15.
07:17

Írta: GrínTím

Megrázó női mellek

Egy hullámzó női kebel nemcsak a férfiakat tudja felvillanyozni, hanem egy iPhone-t is.

A legújabb női fehérnemű esetében lényeges szempont, hogy viselője milyen testi adottságokkal rendelkezik, mert itt a méret a lényeg. Az Adrienne So által kitalált melltartó ugyanis a keblek mozgásából generál elektromos áramot.

A feltaláló főleg a sportos hölgyekre gondolt, mert kocogás, futás közben a mellek  mozgása a legtöbb esetben bőségesen elegendő egy iPod vagy egy mobiltelefon töltésére vagy folyamatos áramellátására.  Az új sport-viselet fejlesztésébe bevonták a LaJean Lawson-t, az Oregon State University professzorát, aki mérésekkel megállapította, hogy futás közben három fő irányú mozgást végeznek a mellek. Közelednek és eltávolodnak egymástól, előre-hátra, illetve fel-le mozognak. Ez utóbbi mozgás a legintenzívebb, így ennek hasznosítására helyezték a legnagyobb hangsúlyt.

A vizsgálatok azt is megállapították, hogy természetes módon a nagyobb keblek nagyobb mozgásokat végeznek, így több áramot termelhetnek. Így például ugyanannyi testgyakorlat során egy D-kosaras méretű kebel összesen 89 centimétert mozdul el, míg egy B-kosaras mindössze 3-4 centimétert.

Az áram termelő melltartó prototípusaival végzett kísérletek biztatóak, így elképzelhető, hogy a közeli jövőben egyre több hölgy fogja futás vagy kocogás közben melltartójával tölteni iPod-ját vagy mobiltelefonját.

2 komment

Címkék: kiegészítő iphone mell fehérnemű töltés melltartó kebel

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr402297150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

walitschek 2010.09.18. 15:06:05

89 centi fel-le, elnézném egy darabig:-)
nem értem, hogy ilyen energiatermelésre eddig még senki sem gondolt, persze egy ilyen kebel láttán már nem is lehet semmi komolyra gondolni

tobias2 2010.09.21. 08:15:17

Szeretkezés közben pedig annyi áram termelhető, amennyi -- energiatakarékos égőket feltételezve -- az egész ház világításához elegendő.
Nagyi az unokának és feleségének:
-- Gyerekek feküdjetek még egy kicsit vissza, amíg megkötöm nektek a pulóvert.
Várom a brit tudósokat, hogy segítsenek a nagyin, áramhiányos időkben!
süti beállítások módosítása