2010.08.17.
15:46

Írta: GrínTím

Kína vezeti az űrszemetelők listáját

Annak ellenére, hogy Kína viszonylag új szereplő a világűr meghódításában, mégis az első helyen áll a Földünk körül keringő szemét létrehozói között. Az orosz űrkutatási hivatal, a Roscosmos tanulmánya szerint, a használhatatlanná vált űrhajók, rakéták, műholdak és ezek darabjainak nagy része a kínai űrkutatás "terméke". A jelenleg nagyjából 10 ezer darabra becsült mesterséges űrszemét 40 százaléka kínai, ezt 27,5 százalékkal követi az Egyesült Államok. Oroszország pedig a harmadik helyen áll, 25,5 százalékkal.

A nem éppen dicsőséges első hely megszerzésében nagy szerepet volt a kínai hadsereg 2007-ben végzett rakéta kísérletének, amikor egy üzemképtelen időjárási műholdat semmisítettek meg, aminek azóta 2800 apró darabja kering bolygónk körül.

A használaton kívüli mesterséges űrobjektumok, főleg ha azok nagyobb méretűek, komoly veszélyt jelenthetnek, éppen ezért orosz tudósok egy nemzetközi megfigyelő rendszer létrehozását javasolják, ami a Föld-közeli világűrben keringő halott objektumokat figyelné és figyelmeztetne, hogy hol várható azok esetleges lezuhanása.

Szólj hozzá!

Címkék: űrszemét earth matters china chinese military defunct satellite roscosmos roscosmos russia space debris space junk space junk united states

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr662285856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása