2010.08.03.
11:32

Írta: GrínTím

A villanyautók sem környezetbarátok

A villanymotorral hajtott gépkocsik környezetszennyezése kisebb ugyan, de nem nagyságrenddel a benzinnel vagy gázolajjal működő autókénál - derül ki egy terhelésindexből, amelyet a svájci Protoscar cég és a Daimler konszern dolgozott ki.
Az internetre is föltett Optiresource programból az érdeklődő néhány kattintással megtudhatja, hogy az egyes meghajtási típusok (benzinmotor, dízelmotor, üzemanyagcella, bioüzemanyag, PB-gáz, hibrid, villanymotor) mekkora energiafelhasználással és mekkora károsanyag-kibocsátással járnak.

A program kidolgozói a járművek energiafogyasztását benzin-egyenértékre (liter/100 kilométer) átszámolva adják meg, az emissziót pedig gramm/kilométerben. A számítások alapjául minden kategóriában egy-egy tipikus kompakt autót vettek, mintegy 95 lóerős teljesítménnyel és a legkorszerűbb motorral, illetve akkumulátorral.

Az Európai Unió államaira jellemző áram-előállítási index azt mutatja, hogy a hálózatba táplált áram 56 százaléka fosszilis energiahordozók - szén és szénhidrogének - elégetéséből, mintegy 18 százaléka megújuló forrásokból származik, a fennmaradó hányadot pedig atomerőművek állítják elő. Ebből kiindulva kiderül, hogy egy korszerű lítium-ion teleppel ellátott villanyautó szén-dioxid-kibocsátása kibocsátása 87 gramm megtett kilométerenként. Ez ugyan jóval alatta marad a hasonló kategóriába tartozó dízel- vagy benzinmotoros autók emissziójának (156, illetve 162 gramm), ám azt mutatja, hogy szemfényvesztés "emissziómentes villanyautókról" beszélni - írta a Die Welt.

A tézisből csupán annyi igaz, hogy az elektromos autók menet közben nem pöfékelnek szén-dioxidot a légkörbe. Ám ez csak a fél igazság. Környezetvédelmi szakemberek már régóta sürgetik, hogy a villanymotorral meghajtott gépjárművek emissziójának kiszámításakor az "energiaforrástól az autó kerekéig terjedő út" elvet alkalmazzák; ezt veszi tekintetbe az Optiresource program is. Ez az út pedig hosszú és veszteséges: az erőművek, a távvezetékek, a töltőberendezések és az akkumulátorok ugyanis csak egy részét képesek hasznosítani az eredeti energiamennyiségnek, a többi pedig elvész, és szén-dioxidként kerül a Föld légkörébe.

A német-svájci programot kommentálva a Greenpeace környezetvédő szervezet ismételten rámutatott: csak az az elektromobil nevezhető környezetbarátnak, amely kizárólag megújuló energiaforrásokból nyeri az áramot.

A program a www.daimler.com/go/optiresource címen található.

MTI

Szólj hozzá!

Címkék: környezetszennyezés autó electric elektromos car hibrid üzemanyagcella benzinmotor bioüzemanyag bioüzemanyag dízelmotor electric pb-gáz villanyautó villanyautó villanymotor

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr232285790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása