2010.07.27.
16:24

Írta: GrínTím

A Föld legrejtélyesebb kőemlékei

Sok mindennel szembesülünk naponta, amiről azt gondoljuk, hogy csoda. Vannak azonban olyanok, amik máig megőrizték titkukat. Hiába a technika fejlődése, mégsem sikerült még kideríteni, miért készültek és hogyan. Több ezer évesek, és még mindig rájuk csodálkozunk, sőt ha tehetjük, elzarándokolunk a helyszínre, hogy a saját szemünkkel lássuk azokat. Egy Föld körüli utazásra hívjuk Olvasóinkat, amelyben meglátogatjuk a Föld 5 legrejtélyesebb kőemlékét.

Stonehenge
Az angliai Wiltshire-ben található. A kör alakban elhelyezkedő misztikus hely i.e. 3100-1500 körüli. A világ kulturális örökségének része. Az építmény-együttes több kör alakú részből áll, kívülről árok határolja. Északkeleti részén egy kis bejárati nyílás van. A kör közepén patkó alakban, faragott kőoszlopok állnak. A patkó belsejében kisebb kőoszlopok voltak, de azokat már elhordták. Nevezetes kövei az oltárkő, az áldozókő, két stációkő és a sarokkő. Az építmény valószínűleg három szakaszban készült el. Először az alapokat ásták ki, feltehetően szarvasagancsokkal. A hat méter széles, két méter mély alap kiásott anyagát a belső sánchoz használták fel. Ebből az időből származnak a stációkövek. A következő lépésben állították fel a 80 darab, két tonnás oszlopot, kettős körben.A köveket 390 km-ről szállították a helyszínre. A kaput úgy állították fel, hogy a nyári napforduló idején a napkelte helyén legyen. A külső kör készült utoljára. A harminc oszlop tetejét felülről lezárták. A harmadik szakaszban kerültek helyükre a patkó belsejében az oszlopok és az obeliszk, valamint ekkor építették meg az utat az Avon folyóig. A feltételezések szerint Stonehenge a Hold temploma, másik forrás szerint a Nap temploma volt, megint másik szerint az égitestek megfigyelésére emelték. Állítólag a Hold és Napfogyatkozásokat is előre jelezte az építmény.


Gíza piramisai
Egyiptom három nagy piramisát Hufu, Hafré és Menkauré fáraók tiszteletére emelték. A piramismező további halotti emlékeket és kisebb piramisokat is tartalmaz. A legnagyobb piramis, Hufu fáraóé a világ ókori hét csodájának egyike. I. e. 2500, 2600 körül épültek a Mokattan fennsíkon, ahol 4500 éven keresztül kőbánya működött. A nagy piramis fedőlapja az idők folyamán elkopott, így most az alatta levő réteg látható. Építésük mikéntjét sokáig titok övezte. Mára több elmélet is született arra, miként születhettek ezek a monumentális síremlékek. A nagy piramis körülbelül kétmillió ötszázezer kőtömbből készült. Tömege hat és fél millió tonna. Némelyik kő tömege eléri a 15 tonnát. A piramis hossza 230 méter, magassága 146,5 méter. Építési arányainál felfedezhető a Pithagoraszi számhármas, hajlásszöge a Pi értékével egyezik meg. Belsejében folyosórendszer húzódik. A legnagyobb kamra csaknem 6 méter magas, falát sima márványkő díszíti. A három piramis elhelyezkedése az Orion csillagképet formázza. Csupán egy dolog biztos, hogy tervezői magas szintű matematikai és csillagászati ismeretekkel rendelkeztek.

Szólj hozzá!

Címkék: castlerigg cenote egyiptom gíza húsvét-szigetek húsvét-szigetek maja piramis stonhenge stonhenge szobor

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr232285739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása