2010.07.24.
13:28

Írta: GrínTím

Olaszország legszebb parkja

Az Olaszország legszebb parkjának járó díjat az idén a Torinó közeli Racconigi kastély nyerte el. A legszebb európai parkok olasz ranglistájára Magyarországról egyetlen egy sem került fel.

Mitől lesz szép egy park? A frissen zöldülő és formára vágott gyep, a bokrok ágain csicsergő madarak, esetleg az áttetsző vizű mesterséges tó koronázza meg a kertek királynőjét? A válasz az, hogy igen, hiszen mindez megtalálható Olaszország legszebb parkjában.
Egy nem is olasz, hanem nemzetközi márkanevű, kertészeti gépeket gyártó cég 2003-ban indította útjára a növényektől az ösvényeket fedő kavicsokig mindenben tökéletes itáliai parkoknak járó díjat. Botanikusok, kertészek, mérnökök, műemlékvédelmi szakemberek alkotta zsűri ítéli oda évente az elismerést a római környezetvédelmi és kulturális tárcával együttműködésben.
A zsűri az utóbbi hét év alatt ügyelt arra, hogy észak- és dél-olasz parkok egyaránt elsők legyenek. Tavaly a Nápolyhoz közeli Caserta királyi palotája viselhette az Itália legszebb parkja címet, idén a Racconigi kastély kertje büszkélkedhet vele.
A Torinó melletti, évente 200 ezer látogatót vonzó Racconiginek már a XIII. században ismert kertje volt. Igazi olasz kertnek (giardino all'italiana) számított, pedig olasz kertész keze alig nyúlt hozzá. A Savoják idején, 1664-ben, a versailles-i kertek tervezőjére, André Le Nôtréra bízták Racconigi parkját. Le Nôtre pedig a korabeli tipikus francia geometrikus stílusban alakította át. Egy évszázaddal később az angol kert volt a divat, majd német kertész szépítette tovább a kastély birtokát.
Az olasz parkművészetet az egész világon csodálják, csak Torinóban 17 közpark ad zöldövezetet a városnak. Egykor a királyi család tulajdona voltak, most év közben a családok, a nyári kánikulában az árnyékot kereső turisták birodalmai.
A legszebb parknak járó díjért európai kertek is versenyeznek, sajnos a jelöltek között eddig egyetlen egy magyar sem szerepelt.
Az olasz parkok szépsége azonban veszélyben forog: a gazdasági válság követelte megszorítások miatt egyre kevesebb támogatásban részesülnek.
MTI

1 komment

Címkék: kert caserta caserta italy kastély kastély olaszország park racconigi torino torino

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr872285694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olaszország legszebb parkja (via ZöldTér – reloaded) « BLog OF BlogS · http://blofbs.wordpress.com/2010/07/24/olaszorszag-legszebb-parkja-via-zoldter-reloaded/ 2010.07.24. 13:31:33

[...] Olaszország legszebb parkja (via ZöldTér – reloaded) Filed under: Uncategorized — lgyarmati @ 11:31 am Az Olaszország legszebb parkjának járó díjat az idén a Torinó közeli Racconigi kastély nyerte el. A legszebb európai parkok olasz ranglistájára Magyarországról egyetlen egy sem került fel. Mitől lesz szép egy park? A frissen zöldülő és formára vágott gyep, a bokrok ágain csicsergő madarak, esetleg az áttetsző vizű mesterséges tó koronázza meg a kertek királynőjét? A válasz az, hogy igen, hiszen mindez megtalálható Olaszország legszebb parkjában. … Read More [...]