2010.06.25.
10:36

Írta: GrínTím

A japánokat ágyba küldik az éghajlat védelmében

A tokiói vezetés már kampányt is indított azért, hogy rávegye a japánokat: keljenek, illetve feküdjenek le korábban - számolt be internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit lap (www.telegraph.co.uk).
A környezetvédelmi minisztérium kezdeményezése azon az elgondoláson alapul, hogy az esténként elfogyasztott elektromos energia megspórolása és elcserélése egy reggeli napfényes órára érezhetően mérsékelné a japánok karbonlábnyomát.
Becslések alapján a korai keléssel és fekvéssel megtakarítható lenne a japán háztartások által évente kibocsátott fénymennyiség 20 százaléka. "Sok lakos pazarolja az áramot esténként, például azzal, hogy sokáig tévét néz" - nyilatkozta a környezetvédelmi minisztérium szóvivője.
A kezdeményezés részeként javasolják a japánoknak, hogy a reggeli pluszórát használják fel életmódjuk javítására - például futással, jógával vagy épp tápláló reggeli elfogyasztásával.
A szigetország igen ambiciózus tervet fogadott el a környezet védelmében: az elkövetkezendő évtizedben 25 százalékkal akarja csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A környezetvédelmi tárca korábban indított kampányaiban például arra biztatta az alkalmazottakat, hogy viseljenek rövid ujjú inget az irodában, spórolva a légkondicionáló berendezések fogyasztásán, a készülékeket pedig csak 28 fok felett ajánlatos bekapcsolni.

Szólj hozzá!

Címkék: japán felmelegedés alvás éghajlat éghajlat kormány kormány lábnyom védelem

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr182285663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása