2010.09.21.
14:10

Írta: GrínTím

Napenergia naplopóknak

Szeptember 25-én szokatlan akcióhoz csatlakozhat bárki, aki a Millenáris területére látogat, mert hírességek társaságában építhet használt sörös dobozokból egy napkollektort, amelyet a Tiszadorogmai kistérségnek ajándékoznak a szervezők még aznap este.

Tény, hogy az otthonunkban keletkező hulladékanyagokból is lehet olyan eszközt építeni, amivel komoly energiamegtakarítás érhető el. Az úgynevezett sörkollektor (www.sorkollektor.hu) egy házilag, sörösdobozokból épített légkollektor, amely a napból érkező UV, infra- és látható fény-sugárzást alakítja át meleg levegővé. Használói azt állítják, hogy egy átlagosnál valamivel nagyobb lakásban (85 négyzetméteren) a fűtésköltség akár 20-25%-át is meg lehet takarítani egy ilyen eszközzel, amely a téli időszakban is működik.

Magyar Telekom és a KultúrPart által szervezett harmadik Fenntarthatósági Napelőadói között lesz világpolgár professzor, időjós, a harmadik világban életveszélyben, gyerekmunkáról filmet forgató rendező, továbbá feltaláló és popsztár – olyan művészek, akik saját tapasztalataikat szeretnék megosztani arról, hogy hogyan lehetne élhetőbbé tenni bolygónkat. Az előadásaik mellett mindannyian segítenek egy sörkollektor építésében, amelyet a  nap végén átadnak majd a tiszadorogmai polgármesternek, akik gyümölcsaszalásra fogják használni az eszközt.

A Millenárison a látogatók egy rendhagyó fesztivál-konferencia keretein belül ismerkedhetnek meg a fenntartható innováció fogalmával, mindezt ráadásul könnyed, szórakoztató formában. A délben induló programsorozat a szakmai előadásokkal kezdődik, ahol többek között Moldványi Ferenc, rendező, Jónás Tamás, költő, Fiáth Titanilla, pszichológus és Kiss Péter feltaláló is beszél majd esélyegyenlőségről, klímaváltozásról, fenntartható fejlődésről. Este hét órától a közönség újszerű bevonásával lesz egy beszélgetés az egyéni felelősségvállalásról. A hallgatóság kérdéseihez a mikrofonok ugyanis csak bringaerőművel működtethetők, azaz csak akkor kap áramot a hangosítás, ha két biciklit hajtanak a résztvevők. Történhet ez természetesen segítséggel is, amivel az egymás támogatását, a közösségi érzést inspirálják a szervezők.

A programok közben a program helyszínein fejenként 3-3 matricával lehet majd „lájkolni” a fenntarthatósági nap kiállítóit és pályaműveit, és az így előálló szavazatok eredményeit is ismertetik a nap végén, amikor is kezdetét veszi az afterparty, amelyen fellép a Besh o droM, a Balkán Fanatik, Szalóki Ági és a Rhythm & Sex.

A részvétel díjmentes regisztrációhoz kötött, mely az esti koncertekre való ingyenes belépésre, valamint napközbeni étkezésre is jogosít.

Egy korábbi bejegyzésünkből azt is meg lehet tudni, hogy a külföldi sztárok hogyan járulnak hozá környezetünk védelméhez.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: telekom nap magyar sör millenáris napenergia balkán napkollektor ági rhythm beshodrom kultúrpart fanatik sörkollektor szalóki fenntarthatósági sex.

A bejegyzés trackback címe:

https://grintim.blog.hu/api/trackback/id/tr142312460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása